Miért épp Virtuális asszisztens?

Ha úgy érzed, hogy a vállalkozásodban segítségre van szükséged, hogy kevés a kapacitás, de nem szeretnél főállásban foglalkoztatni (új) munkavállalót, akkor a VA-Studio, mint Virtuális asszisztens vagyunk a megoldás. Te adod a feladatot, mi elvégezzük. Szervezd ki nekünk azokat a feladatokat, amelyekre nincs időd, vagy nem szeretnél velük foglalkozni.

A virtuális asszisztens egy olyan "munkavállaló", aki után nem kell járulékot fizetni, nem szükséges eszközöket biztosítani a számára. Az egyetlen dolgod, hogy lásd el őt feladattal. A virtuális asszisztensed rendelkezik megfelelő eszközökkel és tudással ahhoz, hogy maradéktalanul el tudja végezni a rábízott feladatokat.

Vállalkozásunk több területen is tud segíteni. Ha nem győzöd az adminisztrációt, elakadtál a közösségi média kezelésében, weblapod, webshopod frissítésében, grafikai és szöveges anyagokra lenne szükséged, vagy a számítástechnikai problémád akadt, lépj velünk kapcsolatba!


Virágh Adrienn


Bemutatkozás

Virágh Adrienn vagyok, virtuális asszisztens. Vállalkozásom 2019-ben a célból jött létre, hogy levegyem az adminisztrációs terheket az olyan túlterhelt vállalkozók, cégek válláról, akiknek gondot okoz az adminisztratív dolgaik ellátása, vagy a megfelelő kolléga megtalálása. Kezdetben klasszikus irodai munkákat vállaltam át az ügyfeleimtől online munkavégzéssel, később kibővítettem a tevékenységemet social media feladatokkal, kisebb grafikai és szöveges anyagok gyártásával, illetve informatikai segítségnyújtással, amelyben profi kollégák állnak a rendelkezésre. Azon dolgozunk, hogy partnereink időt és pénzt takarítsanak meg, miközben a vállalkozásuk zavartalanul fejlődhet, legyen az ország bármely pontján.


Miért előnyős számodra, ha együtt dolgozunk?


  • nincsenek munkáltatói kötelezettségek
  • költséghatékony, hiszen nincs járulékfizetési kötelezettség, fizettet szabadság, táppénz
  • jelentős időmegtakarítás
  • megbízható és precíz munkatársat kapsz
  • rugalmas munkavégzést biztosítok a partnerek igényei szerint

Miben tudok segíteni?


  • adminisztratív terhek csökkentése
  • pénzügyi asszisztensi feladatok ellátása
  • riportok, prezentációk készítése
  • munka- és programszervezés
  • online és közösségi média felületek kezelése
  • grafikai tartalmak, posztok készítése
  • informatikai megoldások és segítségnyújtás





Szolgáltatások

Virtuális asszisztencia


  • pénzügyi asszisztencia: számlázás, kimenő utalások előkészítése, bejövő számlák kezelése, könyvelői anyag összekészítése, bérszámfejtés előkészítése, bejövő utalások rögzítése

  • kimutatások, prezentációk készítése

  • munka- és programszervezés

  • árajánlatok készítése

  • weboldal, webshop feltöltés

  • egyéb adminisztrációs feladatok ellátása

Social media / Online tartalmak


  • közösségi média fiókok kezelése

  • bejegyzések létrehozása, publiklása

  • hirdetések létrehozása, kezelése

  • riportok készítése

  • vélemények moderálása, megválaszolása

  • grafikai anyagok készítése

  • hírlevelek írása, szerkesztése, küldése

  • blog szövegek írása

Informatikai segítségnyújtás


  • rendszer karbantartás

  • távoli asztal segítség

  • szoftverek és rendszer telepítés

  • hardver diagnosztika és javítás

  • hálózati megoldások és support




Árlista

Virtuális asszisztencia

havi 1-10 óra között

5200 Ft/ óra

Virtuális asszisztencia

havi 11-40 óra között

5000 Ft / óra

Virtuális asszisztencia

havi 41 óra felett

4800 Ft / óra

Online tartalom gyártása

szöveges és grafikai anyagok

árajánlat alapján

Social media menedzsment

közösségi oldalak, weblap, webshop kezelése

árajánlat alapján

Informatikai szolgáltatások

10 000 Ft -tól / óra

Állandó feladatok ellátása esetén átalánydíjas megbízást is vállalok!

A fenti árak alanyi ÁFA mentesek!


Lépj velünk kapcsolatba!

va-studio

info@va-studio.hu

Kapcsolatfelvétel

Írj nekünk, és 24 órán belül válaszolunk!

Partnerek

További partnerek:

V&T Vezetés és Tanácsadás Kft.

Szombathelyi Mesevár Óvoda - Szülői Munkaközösség

Fyrex Kft.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

Haladó beállítások

You can customize your cookie preferences here. Enable or disable the following categories and save your selection.

The essential cookies are essential for the safe and correct operation of our website and the registration process.
Functional cookies remember your preferences for our website and enable its customization.
Performance cookies monitor the performance of our website.
Marketing cookies allow us to measure and analyze the performance of our website.